Skip to Content

Töltött gombafejek

Adag: 2 fő

Összetevők:

  • 500 g gomba 
  • 2 db zöldhagyma 
  • 1 salottahagyma 
  • 150 g juhsajt 
  • ½ teáskanál őrölt pirospaprika 
  • ¼ teáskanál chilipehely 
  • ½ evőkanál növényi olaj 
  • 150 g spenót 
  • ½ teáskanál szerecsendió 
  • só 
  • bors

Edények: sütő, vágódeszka, kés, kis tál, nagy serpenyő, reszelő, fakanál, kanál, sütésálló serpenyő

Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Finoman aprítsuk fel a salottahagymát, és harántirányban vágjuk a zöldhagymát vékony karikákra. Egy kis tálban keverjük össze a sajtot, a pirospaprikát, a chilipelyhet, a növényi olajat és a zöldhagymát. Ízlés szerint ízesítsük sóval és borssal.

Közepes lángon hevítsünk fel némi növényi olajat egy nagy serpenyőben, majd pároljuk a salottahagymát nagyjából 1–2 percig. Ezt követően adjuk hozzá a spenótot, és főzzük további 1–2 percig, amíg össze nem esik. Reszeljük a szerecsendiót a serpenyőbe, és keverjük el alaposan. Húzzuk le a tűzről.

Óvatosan válasszuk le a gomba szárát a kalapjától. Ezt követően finoman kaparjuk ki a kalapok belsejét egy kanállal, hogy beleférjen majd a választott töltelék.

Töltsük meg a gombafejeket a spenótos vagy a sajtos keverékkel, majd helyezzük őket tűzálló serpenyőbe vagy egy kibélelt tepsire. Tegyük az előmelegített sütőbe, és süssük 180 °C-on nagyjából 12–15 percig, vagy amíg meg nem olvad és aranybarnára nem sül a sajt. Jó étvágyat!

Aggaszt a sok mosogatnivaló? Ne fájjon a fejed!

Miután átélted az #Enjoytogether élményt, nem kell a mosatlan edények miatt aggódnod. A Somat segítségével pedig a tányérok is egy varázsütésre újra tiszták lesznek!

Nagy hatóerejű formuláink még a legmakacsabb szennyeződéseket, például a zsírfoltokat és az odakozmált ételmaradékot is eltávolítják, így még inkább kiélvezheted a szeretteiddel töltött időt!

További részletek

  • Vissza a kezdőlapra

  • A megfelelő apropó

    Ne keress kifogásokat! Mindig megvan rá a megfelelő apropó, hogy közösen elfogyasszunk egy finom ételt.

  • Partnerségre léptünk a Kitchen Stories™ csapatával, hogy rátalálhass a tökéletes receptre, amellyel a következő összejövetelen leveheted vendégeidet a lábukról. Fedezd fel az összes receptet!